Bottka Zsuzsa (JSZ)

(* 1926. szept. 16. Léva, † 1980. Kassa) Színésznő. 1950–1952-ben az Állami Faluszínház magyar tagozatának színésze, 1952-től 1967-es nyugdíjba vonulásáig a komáromi Magyar Területi Színház művésze. Az 1970-es évek elejétől Kassán élt. – Főbb színházi szerepei: Anička (Jozef Gregor Tajovský: Ha asszonyé a gyeplő); Hatóné (Urbán Ernő: Tűzkeresztség); Hanka (Gabriela Zapolská: Dulszka asszony erkölcse); Teréz (Jókai Mór: Az aranyember); Poncia (Federico García Lorca: Bernarda Alba háza); Münzné (Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője). – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Tóth László (Filep Tamás Gusztávval közösen): A (cseh)szlovákiai magyar színjátszás nyolcvan éve 1918–1989 (1999); Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig).

Cziczka Angéla (csa)

(* 1888. ápr. 28. Selmecbánya, † 1973. febr. 15. Léva) Zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus. Az elemi és polgári iskolát Selmecbányán végezte. A budapesti Nemzeti Zenedében Tomka Istvánnál tanult zongorajátékot. Temesvárott (1911−1912), Egerben (1912−1914) tanított zeneiskolában. 1914-ben a lévai Reviczky Társaság zeneiskolát nyitott, amelynek igazgatói posztját neki ajánlotta fel. 1918-ban a zeneiskolát betiltották, s ettől kezdve magántanárként dolgozott. Az iskola bezárása után Budapesten Laub Istvánnál folytatta tanulmányait. Műveit elküldte a bécsi Zenei és Előadói Állami Akadémiához is, ahol egykezes szerzeményeit olyan szerzők művei mellé állították, mint Brahms, Ravel, Richard Strauss. A háború után is tanított. A bécsi és a prágai Akadémiának benyújtott művei pozitív kritikát kaptak. A pozsonyi rádióban 1942-ben, majd a hatvanas években mutatták be néhány művét. 1952-től tagja volt a Zeneszerzők Szövetségének, amelytől szociális támogatást is kapott egy ideig. Műveit azonban nyomtatásban senki sem adta ki. Zenei nyelvezete a 19. századba nyúlik vissza, egyben klasszikus akadémiai képzettségén alapszik. Sírját a Lévai Magyar Asszonyok Ligája gondozza. − Fm. Elsősorban instruktív és pedagógiai szerzeményeket írt zongorára (előadási darabok, tanulmányok, etűdök), négykezes és kétkezes zongorára írt műveket, vokális, kamara- és zenekari műveket, színpadi és drámai zeneműveket, valamint egyházi műveket. Hagyatéka a Szlovák Nemzeti Múzeum Zenei Múzeumában van elhelyezve (2008-ban, 399 mű). Több műve magántulajdonban van. Az Album skladieb pre mládež kivételével művei kéziratban vannak. – Ir. Vargic, Branislav: Cziczka Angela 1888–1973. Hudba bola jej osudom/A zene volt a végzete (A megtalálható művek jegyzékét is tartalmazza, 2008); Čížik, V.: Spomienka (Hudobný život, 1973); Československý hudební slovník osob a instituci. 1. köt. (1963).

Grébner Margit (csa)

(* 1930. máj. 5. Léva) Zenepedagógus, énekesnő, zeneszerző, karnagy. Általános iskolai tanuálmányait a lévai irgalmas nővérek zárdájában végezte. A zeneiskola megszűnése után Cziczka Angelánál tanult zongorázni. 1947-ben sikeresen felvételizett a Pozsonyi Konzervatóriumra. A diploma megszerzése után az első állomása az eperjesi zenés színház volt, ahol a színház szólistája lett. Számtalan opera, operett és daljáték főszereplője. Később a Népes énekese és zenepedagógusa. A pozsonyi Pedagógiai Főiskolán levelezősként magyar−zene szakon nyert képesítést. Kórust vezetett és vezényelt, maga is énekelt. 1960. febr. 15-én a lévai zeneiskola igazgatójának nevezték ki. Zeneelméletet tanított és zenés mesejátékokat komponált. 1961-ben a Művészeti Alapiskolát képzőművészeti, tánc- és drámai szakkal bővítette. Alapító tagja volt a pedagógusok járási énekkarának, a Domovinának, és évekig vezette az iskola 60 tagú Kalinka Vegyeskórusát. Tagja volt a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának. 1986-ban vonult nyugdíjba, de azóta is magántanárként oktat. A tanítás mellett gyakran publikál hazai magyar újságokban. 2001-ben a várostól Városi Díjat kapott.

Grendel Lajos (GJ)

(* 1948. ápr. 6. Léva, † 2018. dec. 18. Pozsony) Író, szerkesztő, egyetemi oktató. Léván érettségizett (1966), a pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án szerzett angol–magyar szakos tanári oklevelet (1973). 1973–1990 között a Madách Könyv- és Lapkiadó szerkesztője, 1990–1994-ben az Irodalmi Szemle, majd a Kalligram főszerkesztője, 1994–1997-ben a Kalligram Könyv- és Lapkiadó kiadóvezetője, 1997-től a pozsonyi Comenius Egyetem BTK Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszékének adjunktusa, s oktat a prágai Károly Egyetemen is. – Első elbeszélése 1970-ben jelent meg; csaknem valamennyi műve napvilágot látott szlovák nyelven, de könyvei megjelentek francia, német, lengyel és olasz nyelven is. A kortárs magyar próza kiemelkedő képviselője. Életműsorozatát a Kalligram Könyvkiadó jelenteti meg 1998-tól. – Főbb díjak: Szlovák Írószövetség Díja (1985); a Magyar Írók Szövetségének Artisjus Díja (1987); Déry Tibor-díj (1987); Érdemes művész (1989); József Attila-díj (1990); a Szlovákiai Írószervezetek Társulásának Díja (1990); Madách Imre-díj (1990, 1997); Füst Milán-díj (1995); Ady Endre-díj (1997); Kossuth-díj (1999), Pribina-kereszt I. fokozat (2003); Posonium Irodalmi Díj Fődíja (2003); Szépírók Társaságának Díja (2005); Magyar Művészetért Díj (2005); Talamon Alfonz-díj (2006); Kristal Vilenica-díj (szlovén); Giuseppe Acerbi irodalmi díj (olasz, 2006); Márai Sándor-díj (2007); Hazám Díj (2011); Alföld Díj (2011); Szüllő Géza-díj (2015); Magyar Érdemrend Tisztikeresztje  (2018); Anton Srholec-díj (2018). – Fm. Hűtlenek (elb., 1979); Éleslövészet (r., 1981); Galeri (r., 1982); Áttételek (r., 1985); Bőröndök tartalma (elb., 1987); Szakítások (r., 1989); Thészeusz és a fekete özvegy (r., 1991); Elszigeteltség vagy egyetemesség (tan., 1991); Einstein harangjai (r., 1992); Rosszkedvem naplója (publicisztika, 1992); Az onirizmus tréfái (elb., 1993); És eljön az ő országa (r., 1996); Hazám, Abszurdisztán (esszék, tanulm., publicisztika, 1998); Tömegsír (r., 1999); Nálunk New Hontban (r., 2001); A tények mágiája (tan., 2002); A szabadság szomorúsága (vál. és új elb., 2003); Mátyás király New Hontban (r., 2005), A kutya fája (tan., 2006); A modern magyar irodalom története (mon., 2010); Négy hét az élet (r., 2011); Távol a szerelem (r., 2012); Az utolsó reggelen (r., 2013). – Ir. Szirák Péter: Grendel Lajos (mon., 1995); Tőzsér Árpád: Az irodalom határai. Cselényi László és Grendel Lajos művei s a határon túli magyar irodalom kérdésköre (tan., 1998).

Henkey-Heckmann István (csa)

(* 1913. ?,  Kolozsvár, † ?) Karnagy, zeneszerző. A lévai római katolikus fiúiskola tanítója, a lévai dalárda tagja, majd Richter Ferenc karnagy halála után annak karnagya. 1926-ban Égi hárfák cím alatt római katolikus énekeskönyvet adott ki (ennek számos lapja üres, mert a cenzúra nem engedte meg a magyar szenteket dicsőítő egyházi énekek megjelenését). A lévai Katolikus Kör tagja volt. Az 1929-ben alakult és 1943-ig működő Szlovákiai Magyar Tanítók Országos Énekkarának vezető karnagya, majd 1942-től a lévai római katolikus óvoda és elemi iskola igazgatója volt. 1943 körül nevét Henkeyre változtatta. 1945 után elhagyta Lévát.  – Ir. A „Szlovákiai Magyar Tanítók Országos Énekkarának” megalakulása és sikerekben gazdag működése.  In: Horváth Géza: Ha megszólít az ének… (2004).

Kadosa Pál (csa)

(* 1903. szept. 6. Léva, † 1983. márc. 30. Budapest) Zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus. Zongorázni tanult, érettségi után (1921) a Liszt Ferenc Zeneakadémián folytatta tanulmányait; zongorajátékot Székely Arnoldnál, Keleti Lilinél, kamarajátékot Weiner Leónál, zeneszerzést Kodály Zoltánnál tanult. Festett és rajzolt is. A főiskolán 1927-ben szerzett diplomát. Alapítója volt a Modern Magyar Muzsikusok zenei csoportosulásának (1928), később ez beolvadt az Új Magyar Zeneegyesületbe, amely az International Gesellschaft für Neue Musik tagszervezeteként működött. 1945−1949 között a Művelődési Tanács elnökhelyettese, elnökségi tagja, A Magyar Zeneművészek Szövetségének többször ügyvezető elnöke volt. A volt Szerzői Jogvédő Hivatal elnöke, a Londoni Royal Academy of Music tiszteletbeli tagja, a Deutsche Akademie der Künste tagjává választotta. 1927-től 1943-ig a Fodor Zeneiskolában, 1943−1944 között a Goldmark Zeneiskolában tanított, majd munkaszolgálatos lett. A Zeneakadémián 1945-től zongoratanár, 1948-tól haláláig a zongoratanszék vezetője volt. Komponált zenekari, zongora- és hegedűversenyeket, operát, kórusműveket és dalokat, instruktív zongoraműveket. – A Csemadok OT és a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága további helyi társrendezőkkel 1993-tól  a hazai amatőr zongoristáknak kétévenként zongoraversenyt rendez Léván Kadosa Pál Zongoraverseny címen. – Díjak: Kossuth-díj (1950, 1975 ); Érdemes művész (1953); Erkel Ferenc-díj (1955, 1962); Kiváló művész (1963). – Fm. Huszti kaland (opera, 1950); 8 szimfónia (1942−1968); Kamaraszimfónia 13 hangszerre (1929); 4 zongoraverseny (1931−1966); 2 hegedűverseny (1. 1932, átdolg. 1960; 2. 1940–1941, átdolg. 1956); Versenymű vonósnégyesre és kiszenekarra (1936) és más versenyművek; kísérőzenék; kamarazene; vokálisművek; kantáták; kórusművek; Beethoven és Magyarország (tan., 1952); Emlékezés Bartókra (tan., Új Zenei Szemle, 1955); Diszkográfia (CD, önálló album, 2001). – Ir. Dalos Anna: Kadosa Pál (2003); Bónis Ferenc: Kadosa Pál (1965); Breuer János: Tizenhárom óra Kadosa Pállal (1978).

Kubička Kucsera Klára (FI)

(* 1936. aug. 19. Léva – † 2022. nov. 25. Besztercebánya) Művészettörténész. 1953-ban érettségizett Komáromban, majd a pozsonyi Comenius Egyetem, valamint a prágai Károly Egyetem BTK-rán művészettörténet–esztétika szakon végzett (1973-tól kandidátus). 1959–1965 között műemlékvédő Bajmócon, 1965– 1974 között főiskolai oktató, majd a kerületi képtár munkatársa Besztercebányán, 1974–1983 között szabadfoglalkozású, 1987-től a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria építészeti gyűjteményének megalapítója. 1992–1998 között a DOCOMOMO nemzetközi építészeti szervezet szlovákiai munkacsoportjának elnöke. 1997 óta újra Besztercebányán él. Az 1960-as évektől foglalkozik a szlovákiai magyar képzőművészettel, számos kiállítás kurátora, katalógusok szerzője, lexikonok társszerzője, szakmai szervezetek tagja, ill. vezetője; az MTA köztestületi tagja. Főbb díjai, kitüntetései: Marian Váross-díj (1991); a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága nívódíja (1997); A Szlovák Köztársaság Ezüstplakettje (2001); Martin Kusý-díj (2005); Magyar Művészeti Akadémia építőművészeti díja (2019); Pribina-kereszt második fokozata (2020). – Fm. Szabó Gyula, (mon., 1972); Ecce Homo – válogatás Szabó Gyula grafikáiból (1975); Kisgaléria (1977); Bacskai Béla (mon., 1983); Lipcsey György (mon., 1995).

Kutak Adrienn (SZM)

(* 1961. jún. 21. Léva) Keramikus, szobrász. Ipolyságon él. A pozsonyi Képző- és Iparművészeti Középiskolán érettségizett. Tagja a Forma Design – Szlovák Iparművészek Alapjának, a Magyar Szobrász Társaságnak és a Magyar Iparművészeti Kamarának. Egyéni kiállításait Szlovákia és Magyarország területén mutatta be, de munkáival résztvett több szakmai bemutatón Olaszországban, Kairóban, Japánban is. Egyik legjelentősebb munkája az ipolysági Honti múzeum udvarában lévő Holokauszt Emlékmű. – Jelentősebb egyéni kiállításai: 1992: Városi Galéria (Ipolyság); 2000: Szerb Templom (Balassagyarmat); 2002 LIMES Galéria (Komárom); 2003: Városi Galéria (Párkány); Katona Lajos Könyvtár (Vác); 2004: ART-MA Galéria (Dunaszerdahely); 2006: Siggilum Oppidi Saag Galéria (Ipolyság); 2007: Bencúr Galéria (Budapest); 2009: Szlovák Ház (Békéscsaba). – Jelentősebb csoportos kiállítások: 1990: 3. Nemzetközi Kisplasztika Triennálé (Zágráb, Jugoszlávia); 1991: Csehszlovákiai keramika (Prága, Karlove Vary); 3. Nemzetközi Kerámia Fesztivál (Grottaglie, Olaszország ); 1992: Mino 92 (Mino, Japán); 2. Nemzetközi Kerámia Biennálé (Kairó, Egyiptom); 1996: 3. Nemzetközi Kerámia Biennálé (Kairó, Egyiptom); 2008: Nemzetközi biennálék válogatása (Komárom); 2011: Vendégünk Európa (Vác). – Köztéri művei: 1990: Gyügy, Rekreációs Központ – kerti plasztikák; 1992: Ipolyság, Honti Múzeum – Holokauszt emlékmű; 2008: Léva, A Kálvária 14 stációja, kerámia dombormű; 2009: Ipolyság, Holokauszt emlékmű,fém és üveg.

Ordódy Katalin (FI)

(* 1918. febr. 22. Léva, † 2000. jún. 17. Pozsony) Író, újságíró, műfordító. 1938-ban Pozsonyban tanítói oklevelet szerzett (1938). Különböző munkahelyeken dolgozott, ill. háztartásbeli volt, valamint cseh és szlovák irodalmat fordított magyarra. 1964–1972-ben a Hét szerkesztője. Írói pályáját versekkel kezdte, de lírai jegyzeteket, elbeszéléseket is írt. – Főbb díjak: Madách Imre-díj (1972); A Szlovák Irodalmi Alap Díja (1970, 1975). – Fm. Évi, Pisti, idesüss (verses mesék, 1956); Megtalált élet (r., 1958); Nemzedékek (r., 1961, 1982); Dunáról fúj a szél (r., 1963); Az idegen (r., 1968, 1978, 1988); A keskenyebb út (r., 1972, 1973, 1978); Kiküldetés (r., 1977); Kerekes kút (r., 1979); Közjáték Kumadasin (r., 1985); Mediterrán széllel (útirajz, 1987); Kulcs és kard (r., 1991); A XXIII. sz. bálványa (r., 1992); Dóra (r., 1994).

Schubert003

(* 1886. aug. 1. Léva, † 1956. okt. 5. Vác [Mo.]) Kultúraszervező, publicista. Az első vh. alatt orosz fogságba esett; hat évig volt Szibériában. Hazatérését követően a lévai takarékpénztár munkatársa, később igazgatója. A lévai magyar kulturális élet egyik fő szervezőjeként vált országosan ismertté. A Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület és a Szlovenszkói Magyar Társadalmi Egyesületek Szövetségének vezetőségi tagja, a Szlovenszkói Magyar Színpártoló Egyesület alelnöke volt. 1938-ban szervezésében került sor a János vitéz hatalmas tömegeket megmozgató, lévai szabadtéri előadására. 1945 után Mo.-ra telepítették. Szerkesztésében jelent meg a máig is forrásértékű Kisebbségi problémák (1937) c. kötet.

Stampay János (csa)

(* 1864. dec. 7. Léva, † 1960. jan. 27. Köbölkút) Kántortanító. A gimnáziumot és az állami tanítóképzőt Léván végezte. Zeneoktató és nevelő, majd Verebélyen és Ürményben tanította magyarra a szlovák gyermekeket, az utóbbiban szerzett kántori gyakorlatot (1886−1888). Osztálytanító volt Sókszelőcén, ahol énekkart és zenekart szervezett (1887−89), 1891-ben Köbölkúton kántortanítóvá választották. A Párkány és Vidéke r. k. tanítók egyletének jegyzője volt. Imakönyvéért XIII. Leó pápa Croce di Benemerenza érdemkereszttel (1902), XII. Pius pápa Pro ecclesia et Pontifice díszkereszttel jutalmazta (1942). 1934-ben nyugdíjba ment. 1948-ban családjának el kellett hagynia a községet, egyedül maradt. A község cserkészcsapatát, főutcáját, a magyar tannyelvű alapiskolát (1999) róla nevezték el. A szülőházán emléktáblát helyeztek el.  – Fm: Katolikus Egyházi Énekek, Imák és Temetési szertartások (1895), (2002-ig 43 kiadás).  – Ir. Magyar Katolikus Lexikon XII. kötet. 325. old. (2007); Bertalan Vincze: Katholikus kántor (1915); Kovács Ferenc: Szülőföldünk Köbölkút (1998).

Szalai Pál (SZM)

(* 1941. júl. 15. Nagysalló) Karnagy. Alapiskolába Csehországban kezdett járni, majd szülőfalujában fejezte be. Középiskolai tanulmányait Pozsonyban a Pedagógiai Gimnáziumban végezte. Tanári oklevelet 1968-ban a Nyitrai Pedagógiai Karon szerezett. Karvezetői tevékenysége a fegyverneki alapiskolában kezdődött a hatvanas évek közepén. Karnagyi munkát a lévai alapiskolában fejtett ki 1981-től. Rendszeresen részt vett a Csengő Énekszón, ahol az 1989, 1991 és 1993-as évben ezüstkoszorús minősítést ért el. Tagja volt a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának. A Csemadok mellett működő Fáklya Vegyeskarral 1972-ben eljutott a Kodály Napokra. A 2013-ban megalakult lévai Dalárda felnőtt vegyes kar karnagya.

Taby Ica (SZM)

(* 1907. márc. 19. Léva, † 1974. júl. 27. Léva) Szobrász, formatervező. 1931–1935-ben a pozsonyi iparművészeti iskolában tanult kerámiát, a szakmai gyakorlatot a modori kerámiagyárban szerezte. Ezt követően szülővárosában szobrászattal, formatervezéssel, plakáttervezéssel, egyéb képzőművészeti tevékenységgel foglalkozott. 1943–1967 között a lévai ónixmárványt megmunkáló vállalatok formatervezője.

Varga Lívia (TSZA)

(* 1978. júl. 20. Léva) Színésznő. Szülővárosában járt általános iskolába. Szigetszentmiklóson érettségizett a Batthyányi Kázmér Gimnáziumban (1996). Versmondó művészetével ért el sikereket és kapott több elismerést. Többször vett részt a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny országos fordulóján Rimaszombatban, Magyarországon az Ady Versmondó Versenyen ért el 1. helyezést, a Békésmegyei Jókai Színház házi versmondó versenyét tanulmányai alatt minden évben megnyerte. Tanulmányait a Békéscsabai Fiatal Színházművészetért Alapítványi Színiiskolában folytatta. A négyéves tanulmányi időszak után 2000-ben szerzett színészi oklevelet, majd Egerbe szerződött és a Komáromi Jókai Színházban is vendégszerepelt. 2005-től a Kassai Thália Színház tagja. – Főbb színházi szerepei: Békésmegyei Jókai Színház: Marie Ange Brouillet (Michel Tremblay: Sógornők); Olívia (Lilian Hellman: A kis rókák). Egri Gárdonyi Géza Színház (2000–2003): Ligyija Ivanovna (Kocsák Tibor–Miklós Tibor: Anna Karenyina); Polgármester lánya (Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor); Candy (Dale Wassermann: Kakukkfészek); Marilla boszorkány (Lázár Ervin: A legkisebb boszorkány). Komáromi Jókai Színház: Grófnő (Szomory Dezső: II. József); Anna királyné (Alexander Dumas–Verebes István: Három a testőr). Kassai Thália Színház: Nelli (Dobos László–Beke Sándor: Földönfutók); Bagira (Dés László–Geszti Péter–Békés Pál: A dzsungel könyve); Fráter Erzsébet (Egressy Zoltán: Vesztett éden); Pipi (Siegfried Geyer–Rudolf Katscher: Gyertyafény keringő); Zizi (Bach Szilvia: Alt duett); Kozák Erzsébet (Görgey Gábor: Galopp a Vérmezőn); Gizi Gézáné (Örkény István: Tóték); Gertrudis, Öregasszony, Leprás (Egressy Zoltán: Angyalkövet); Perticsné (Csáth Géza: A Janika); 2. lány (Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac); Hesther Salomon (Peter Shaffer: Equus); Ellen (Murray Schisgal: Szerelem, ó!); Jolán (Molnár Ferenc: Az ördög); Mme Lefebre (Eisemann Mihály–Zágon István–Somogyi Gyula: Fekete Péter); Krisztina (Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek); Candy (Bertolt Brecht: Koldusopera); Chris Gorman (Neil Simon: Pletykák); Rica Maca (Zerkovitz Béla–Szilágyi László: Csókos asszony). – Ir. Kolár Péter és szerzőtársak: A Kassai Thália Színház negyven éve (2009); Színházi évkönyvek (Budapest); Divadlá na Slovensku [Szlovákiai színházak]  (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig).